Amszterdam - 2. nap

http://kozvetlenjarat.blogspot.hu/2014/06/goedemiddag-amsterdam.html

Hajnali egykor arra ébredek, hogy valaki teljes hangerővel beszél az amúgy teljesen csendes folyosón a szobánk előtt és valami ajtót csapkod. Gondolkodom, kimenjek-e szólni neki, de aztán elvetem az ötletet, nem hiszem, hogy pizsamában, kócosan és félálomban hunyorogva elég meggyőző lennék. Aztán szerencsére abbamarad a hangoskodás, én meg alszom tovább.
 
Reggel pár keksz után el is indulunk, először a NEMO-ba megyünk, ami a Csodák Palotájához hasonlító interaktív kiállítás, és amelynek épületét az a Renzo Piano tervezte, aki a párizsi Pompidou Központot is. Most nincs annyira kedvünk gyalogolni, inkább buszra szállunk, és elmegyünk a Centraal Stationig, szerencsére nem felejtjük el felszálláskor és leszálláskor is érvényesíteni a kártyánkat. A pályaudvarról sétálnunk kell a NEMO-ig, nincs olyan meleg, mint előző délután, kicsit be is van borulva, úgyhogy a dzseki is előkerül. Megcsodáljuk a könyvtár épületét meg a vele szemben álló úszó kínai éttermet (középső kép jobb oldalán), aztán már ott is vagyunk a NEMO bejáratánál. Vettünk Iamsterdam kártyát, amivel egy csomó múzeumba ingyenes (vagy kedvezményes) a belépés, és mivel a tömegközlekedési eszközökre is érvényes, buszjegyekkel sem kell bajlódnunk. És ami nagyon barátságos, hogy külön kezeli a múzeumos és a közlekedős részt, tehát mindkét résznél külön kezd ketyegni a 24, 48, vagy 72 óra.

 
 
 
 
 

 
Bár a NEMO inkább gyerekeknek szól, mi is tök jól elszórakozunk egy darabig. A nagy tudományoskodásban jól megéhezünk, úgyhogy mielőtt továbbindulnánk a Holland Ellenállás Múzeuma felé, eszünk egy szendvicset (én valami isteni finom tonhalkrémeset...) Nagyon érdekel a II. világháború, úgyhogy általában az ilyen témájú múzeumokat, kiállításokat szoktam meglátogatni, és mivel Anna Frank házát kihagytuk, duplán kíváncsi vagyok, hogyan éltek a holland ellenállók a háború alatt. A múzeum nem túl nagy, gyorsan végig lehet nézni, viszont nagyon érdekes számomra, de Gergőt annyira nem hozza lázba. Innen a Zsidó Történeti Múzeumba megyünk, ez csalódás kicsit, mert arra számítottam, lesz talán holokauszttal foglalkozó rész, de nem, itt a holland zsidók életét mutatják be (mondjuk erre gondolhattam volna a neve alapján), úgyhogy itt csak körbemegyünk. Érdekesek ezek a helyek, de sokkal jobban szeretek csak úgy menni erre-arra, rácsodálkozni a dolgokra és örömmel nyugtázni, amikor olyan helyekre érünk, amelyek már ismerősek számunkra.

A múzeum után átkelünk az Amstel folyón, aztán hamarosan egy olyan térre érünk, amely egy kicsit a párizsi Tertre térre emlékeztett, de lehet, hogy csak azért, mert mindenhol festményeket látok. Ez a Rembrandtplein, itt nem sokat időzünk, hanem inkább bemegyünk egy sajtboltba, ahol minden sajt mellé ki van készítve egy kis kóstoló. A hiperekben messzire elkerülöm a különböző kóstoltató standokat, itt viszont megkóstolok egy pestós sajtot (nem emlékszem, maga a sajt milyen, pedig mindegyik mellé ki van írva a fajtája, hogy mennyire érett, stb.), nagyon finom, aztán megnézem a többit is: köményes, chilis, zöldfűszeres, fokhagymás, ugyanaz a sajt, csak másmilyen ízesítéssel és más színű csomagolásban. Vennék, de úgy, hogy több ízből kisebb kiszerelést, viszont mindegyik nagy, én meg nem tudok egyet kiválasztani a sok közül, úgyhogy elnapoljuk a sajtkérdést. Bemegyünk egy Albert Heijn-be, én már megint tonhalas szendvicset markolok fel, Gergő biztosan valami sonkásat, meg veszünk egy doboz szusit, mert azt meg vétek lenne kihagyni. A szendvicseket illedelmesen megesszük a közért mellett lévő Burger King előtt, de a szusival most menet közben nem tudunk mit kezdeni, úgyhogy elindulunk valami padot keresni. Én nem nagyon tudom, merre járunk, Gergő nem adja ki a térképet a kezéből (mondjuk ott van még a táskámban egy), de annyira nem érdekel, az eddigi tapasztalatok szerint mindig valami ismerős helyre lyukadunk ki. Így is van, már látjuk is a virágpiac végét, nekem meg eszembe jut, hogy a Leidsepleinen vannak padok, úgyhogy elindulunk a Leidsestraaton a tér felé. Hurrá, van szabad pad, Gergő megkapja a doboz fedelét tányérnak, a szójaszószos halacskát pedig ide-oda adogatjuk. Király dolog Amszterdam közepén egy padon kézzel szusit enni (még jó, hogy van nálam törlőkendő), és érezni, hogy pillanatnyilag az a legnagyobb problémád, hogy elfogyott a gyömbér. Kaja után jön a legjobban várt rész: a hajókázás. A kártyánkkal igénybe vehetünk egy 60 vagy 75 perces canal cruise-t a Blue Boat vagy a Holland International hajótársaságoknál, és mivel a Blue Boat a közelből indul (és ez a hosszabb), ezt választjuk. A kikötő a Casino-val szemben van, itt is kapunk regisztrációs jegyet, és ahogy elhelyezkedünk, hamarosan indul is.  A kapitány fülhallgatókat oszt ki, majd elégedetten nyugtázza, hogy képesek voltunk kiválasztani az angol nyelvű idegenvezetést, ellentétben azzal a hat, dél-amerikai donnával, akik mellettünk ülnek.

Elég hamar rájövök, hogy nem tudok egyszerre fényképezni meg nézelődni is, úgyhogy csak Gergő csinál képeket a telefonjával, de ő meg a csatornák szélén parkoló autókat fotózza, nem a nevezetességeket.


 

Nagyon tűz nap, a dzseki régóta már csak kolonc, de attól eltekintve, hogy félig megsülök, tetszik a hajózás. Egy darabig a csatornákon kanyargunk, állati jók a lakóhajók, a teraszaik tele vannak virággal, kerti bútorokkal, Buddha és más szobrokkal, aztán kimegyünk az IJ folyóra. Újra látjuk a NEMO-t, meg az EYE fehér épületét,

 

Aztán visszafordulunk a csatornák felé, közben a fülünkben kis megszakításokkal folyamatosan szól az idegenvezetés, a hajótársaság tulajdonosai (egy házaspár) mondják, hogy éppen mit kell néznünk. Néha elvesztem a fonalat, mert sokkal érdekesebbek a lakóhajók, vagy a hajókon grillező emberek, mint mondjuk az Amstel szálló.

Hamar eltelik a 75 perc, újra a Casino előtt vagyunk, és egy újabb hotdog után felszállunk a 2-es villamosra, hogy hazamenjünk és lepakoljuk a feleslegessé vált dzsekiket és a fényképezőt. Még itthon megbeszéltük egy holland ismerősünkkel, hogy esetleg találkozunk, úgyhogy fel kell vennünk az ajándékba hozott Unicumokat meg a csokit, és én abban reménykedem, hogy egy gyors alvásra is futja. Az alvás hiú ábránd, pár SMS után R. már a recepción vár minket, és megyünk Hágába. Kicsit csalódott vagyok, Amszterdamban szerettem volna maradni, de aztán végül beadjuk a derekunkat. Hágában nem nagyon vannak turisták és Amszterdamhoz képest kihaltnak tűnik az egész. Egy téren iszunk egy Heinekent (sokkal finomabb, mint amit itthon árulnak, és erősebbnek is tűnik), beszélgetünk, aztán újra kocsiba ülünk, és pár perc autózás után már a tengerparton vagyunk.
 
 
Minden tavasszal egy több kilométer hosszú strandot varázsolnak Hága tengerpartjára, aztán ősszel lebontják az egészet. A széles tengerparti sétány egyik felén boltok, mögöttük emeletes lakóházak, a másik felén pedig bárok, éttermek, és a homokos part. Nagyon furán néz ki, olyan, mintha itt a lakótelep szélén lenne a c'an pastillai strand. Nem hasonlít egyetlen általam ismert nyaralóhelyhez, de egy "rendes" városhoz sem. 



Itt az egyik bárban megkóstoljuk a R. által egyetlen holland ételnek nevezett ételt, a krokettet (bitterballen), ami egészen más, mint az a krokett, amit mi ismerünk, mert hús van a közepében és másmilyen az állaga. Egyébként nagyon finom, mustárral eszik (a mustár meg olyan, mintha tormával lenne összekeverve).
 
Kicsit még üldögélünk, én már mennék, annyira nem jó farmerban, tornacipőben a homokos kanapékon heverészni, szóval hamarosan felkerekedünk és elindulunk vissza Amszterdamba. R. kirak minket a szállodánál, elbúcsúzunk, mi meg még elindulunk a hotelhez közeli kebaboshoz, hogy vacsorázzunk valamit. Fél tizenegy van, és egészen világos, a boltos gondosan becsomagolja a kebabot meg a falafelt, de mivel nem tudjuk, hogy a mi kajánkat pakolja zacskókba, csak akkor szólunk neki, hogy ott szeretnénk megenni, amikor átnyújtja a csomagot... Gyorsan betoljuk, látjuk, hogy zárna már, és hazafelé sétálva elmajszolunk még egy krokettet.
 
Kicsit hosszú volt a nap, de nagyon jól telt, és örülünk, hogy végül Hága sem maradt ki. Még mindig előttünk van egy teljes hétfő és a kedd délelőtt, úgyhogy hamarosan jövök a következő nap eseményeivel.
 
Folyt. köv.


Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Indra Sinha: Valamikor ember voltam

Dr. Quanta A. Ahmed: A láthatatlan nők földjén

Vége az első résznek.